2015. november 8., vasárnap

Top 4 filmes csókjelenet

Sziasztok!

A mai bejegyzésemben a top 4 filmes csókjelenetet hoztam. (Ami szerintem, a top 4 ;D )

Top 4

You've got a mail - A szerelem hálójában
Dönteni ilyen részleteknél, hogy melyik a legjobb hát kemény munka az biztos tehát nehezen született meg mind az 5 döntésem. A szerelem hálójában című film hát ez egy varázslatos, elképesztő alkotás annyi biztos. Körülbelül 1 éve, hogy rátaláltam és ez volt az egyetlen romantikus film melyen nem bőgtem, de halálos erőfeszítések árán csak. :D Nem voltam sose egy nagy Tom Hanks fan, de mikor rátaláltam egy angolozós oldalon erre a filmre rögtön felkeltette az érdeklődésem, majd megnéztem és bumm azóta imádom Tom Hanks filmjeit is.  Na szóval, ha még nem láttad érdemes megnézni mert nagyon jó.

Top 3

Dear John - Kedves John
Remek film, van mélysége, van benn dráma, romantika. Na ez egy többször nézős film az biztos, sírni lehet rajta bőven. Channingtől ez volt az első filmem és hát mivel ez az én top 4-em így szintúgy csak jó véleménnyel vagyok róla, bár itt csak a csókjelenetek vannak na mindegy. Azért egy-egy rövid vélemény kell a filmről szerintem. Viszont csinálhatok majd top 4 legrosszabb film szerintem-et is ha akarjátok.

Top 2

Autumn in New York- Ősz New Yorkban
Na ennél a filmnél elgondolkodtam, hogy miért nem írtam át inkább a top 4 legcukibb párosra. Gyerekek tudjátok milyen nehéz youtuberól megszerezni bizonyos filmek csókjeleneteit? Hát eszméletlenül top 6-os lista lett volna, de mivel 2 filmhez nem volt meg a kedvenc jelenetem így át kellett alakítani az egészet. Na mindegy is az ezüstérmes filmemnél nagy szerepet játszik a korkülönbség. Fantasztikus film és elképesztően romantikus. *SPOILER* A lány egyébként súlyos beteg és sajnos majd meg is hal a filmben. Valamint a "nagy csajozógép" későn jön rá mennyire szerette a lányt bár a filmben egyszer meg is csalta a lányt. *SPOILER VÉGE*

Top 1

Spider Man - Pókember
Na lám ki az aranyérmes? Hát Pókember és Mary Jane. Aki kicsit is ilyen álmodozós mint én vagy látta már a filmet tuti, hogy a legjobb csókokként tartja számon. Annyira romantikus, hogy hűűű a kicsit keményebb stílusú csajoknak ezzel szemben inkább nyálas lesz. Erről nem lehet rosszat mondani a gonoszok is annyira szerethetők az első részben, hogy csak na. (A többi rész tartalmára nem igen emlékszek meg azokat csak 1-szer láttam.) Én mikor még elsőre néztem a filmet azonnal szurkolni kezdtem Peter-nek. Imádtam ezt a filmet ráadásul ma ment a TV-ben. 

Na, azt hiszem ennyi volt ez a bejegyzés mára! Remélem tetszett és nyugodtan írjátok meg kommentben a ti top 4 filmes csókotokat.



2015. augusztus 5., szerda

MiaMay interjú

Sziasztok!

Mai interjúalanyom Mia volt a MiaMay csatornától.

1. A csatornád fő témája a sminkelés. Szeretsz új sminkeket készíteni vagy általában a megszokottat választod? 
A hétköznapokra szeretem ugyan azt a barna sminket elkészíteni (általában szép, vastagabb tusvonallal és piros rúzzsal) de ha valamilyen különleges eseményre készülök, akkor imádok kísérletezni.


2. Nemrégiben szerepeltél a Viva-n és egy youtube-os sorozatban is. Milyen érzés volt? 
Nagyon jó érzés volt szerepelni ilyen műsorokban, főleg, hogy az említett videó sorozatnak köszönhetően sok új embert ismerhettem meg.


3. Korábban már beszéltél arról hogy étkezési zavaraid voltak és hogy vannak olyanok is akik nem értékelik a videóidat (trollok). Azóta már jobban kezeled ezeket a helyzeteket? 
Idővel egyre jobban lehet ezeket a helyzeteket, támadásokat kezelni, de soha nem lesz olyan, hogy ne esnének ezek a bántások valamennyire rosszul.


4. Elképesztően nézel ki! Van valamilyen szépségtipped amit mindennap alkalmazol és esetleg másoknak is segíthet? 
Sok vizet iszok! Reggel amint kipattan a szemem megyek is inni egy jó nagy pohár, friss fizet.


5. Mit üzensz a nézőidnek?
Imádlak titeket! :)





D.*

2015. augusztus 3., hétfő

Aviana Rahl interjú

Sziasztok!

Ismét egy beauty interjúval jöttem :) Ezúttal Evelinnek tettem fel pár kérdést...

1) Elkezdtél egy új sorozatot a Vasárnapi Chilit... Honnan jött az ötlet? 
Szerettem volna egy beszélgetős hangvételű videót, ami közvetlen, teljesen random és mindig az aktuális témákat, kérdéseket dolgozza fel. Így jött a Chili ötlete, amit ahogy a legelső ilyen videóban is megfogalmaztam, arra hivatott, hogy lazuljunk, beszélgessünk együtt vasárnap reggelenként. Úgy látom, hogy nagyon szeretitek :)

2) Gyönyörű vagy főleg az új fotókon... Mennyi ideig tart reggel elkészülnöd? 
Köszönöm! :) Igazság szerint nagyon gyorsan el tudok készülni reggelente, de ebből mindig a leghosszabb időt a fogmosás veszi igénybe. Aki foxis, átérzi :P

3) Több gond is volt a fogaddal... ezzel kapcsolatban videókat is készítettél. Mesélnél erről egy kicsit? 
Azért szerettem volna erről videót készíteni, hogy elejét vegyem a hirtelen váltásnak: miért lett fogszabályzód pénteken, amikor szerdán még nem volt? mi a baj a fogaiddal, miért nem tudsz beszélni vagy éppen videót készíteni? és még sok hasonló kérdés merült volna fel, így úgy döntöttem, hogy mindent levideózok az elejétől, így talán könnyebb megérteni a velem kapcsolatos változásokat. Én nem érzékelem magamon ezt olyan erősen, de Ti mindig írjátok, hogy nem csak külsőleg, de belsőleg is látványosan változom - pezsgek! :) Így lehet, tényleg minden egy picit színesebb, minden egy picit vidámabb körülöttem most. Nagyon örülök, hogy másoknak is erőt adhattam a történetemmel és sok ember a biztatásomra ma már büszkén viseli a foxit. Nem hittem volna sosem, hogy ilyen hatással tudok lenni rátok!

4) Ha jól tudom kint voltál OVS-en. Milyen érzés volt? 
4. Óriási élmény volt! :) Egész nap csak vigyorogtam, hiszen annyira jó volt sokatokkal élőben is találkozni! Mindenkinek köszönöm, aki eljött - miattam is! Plusz külön öröm volt, hogy más youtuber társaimmal is szóba elegyedhettem, ez ritkán fordul elő a mindennapok során! :)

5) Mi inspirált arra hogy elkezd a videózást?
Blogolással kezdtem és egy picit kevésnek éreztem már a "szöveg írást" pár év után, szerettem volna kipróbálni magam egy másik platformon is, így nagy unszolásra, végül felvettem az első két videómat. Azonnal beleszerettem az egészbe! :) Tudtam, hogy folytatnom kell!  






Evelinnek köszönöm a válaszokat nektek pedig hogy elolvastátok az interjút :)

D.*

2015. július 27., hétfő

Beauty Secrets From Nora interjú

Sziasztok!

Ezúttal ismét egy beauty guru interjút hoztam :)

1. Mi adta az ötletet hogy elkezd a videózást? 
Tetszettek az effajta beauty videók, már egy jó ideje néztem sok külföldi és magyar videóst, így gondoltam belevágok. Emellett önmagam számára jó fejlődési lehetőségnek tűnt, és tényleg sokat fejlődtem is és sokat tanultam belőle.


2. Inkább HAUL vagy inkább kedvences videókat szeretsz készíteni? 
Mindkettő, de ha választanom kellene, akkor a haul videók közelebb állnak hozzám. Imádom az újdonságokat! A kedvences videók ugyanakkor az egyik leghasznosabbak szerintem.


3. A hajad gyönyörű! Van valamilyen különleges hajápolási rituáléd? 
Köszönöm szépen! Sokat tettem érte, hogy megnőjön és egészséges legyen, ezért miután elértem a kívánt hosszt is igyekszem megfelelően ápolni és védeni. A különböző olajokra, mint ricinus, argán, kókusz esküszöm, csodákat tesznek a hajjal! Mindenkinek ajánlom őket! Mivel szeretem hővel formázni a hajam, ami szárítja és töredezettebbé teszi, ezért nagyon fontosnak tartom egy jó hővédő beszerzését.


4. Miért szeretsz videózni? 
Egyrészt kikapcsol, másrészt fejleszt, harmadrészt szeretek segíteni általa másoknak. Az elsőt azt hiszem nem kell részleteznem. A második több rétű, mert tényleg nagyon sok mindent lehet általa tanulni. Amit most megemlítek, az általában ha ez a téma feljön nem szokott szóba kerülni. Az utómunkálatokban, azaz videószerkesztésben is rengeteget lehet tanulni. Nagyon szeretek ezekkel foglalkozni, mert csakúgy mint a fotózásnál a képek szerkesztése, photoshopja, a videók vágása is érdekel. Az utolsóhoz pedig, mindig örülök, ha valaki felkeres és tanácsot kér, majd később visszaír, hogy bevált, amit tanácsoltam, ez szuper érzés!


5. Mit üzensz a nézőidnek?
Köszönök szépen mindent, nagyon sok pozitív energiát kapok Tőletek! Óriási, hogy ennyi embert érdekelnek a videóim! <3







Nórának köszönöm a válaszokat nektek pedig azt hogy elolvastátok ezt az interjút! :)

D.*

2015. július 25., szombat

Szirmai Gergő (Hollywood Hírügynökség) interjú

Sziasztok!

Hatalmas örömömre szolgált az hogy interjút készíthettem Szirmai Gergővel a Hollywood Hírügynökség csatorna szerkesztőjével. Kezdjük is! :)

1) Több emlékezetes dolog is kapcsolódik a youtube-csatornádhoz (pl. militarizált páncél disznó). Honnan jönnek ezek az ötletek?
Görcsös improvizációból. A műsor humorának a nagy része így születik, belekeveredek egy gondolatmenetbe, vagy belezúgok egy kis apróságába a filmnek, és ezek az energiák szülik meg a legerősebb, és igen, legrandomabb poénjaimat is. Ami úgy tűnik, a sikeres szórakoztatásom kulcsa. 


2) Több barátom is szeretett volna kérdezni tőled. Remélem nem baj ha felteszem ezeket a kérdéseket is...
Nem baj.


3) Az első kérdést Kinga küldte és arra lenne kíváncsi hogy megvan-e még az eredeti cilinderes galamb figura?
Természetesen megvan, minden ajándékot, amit kapok, elteszek, vagy hátra a polcra helyezek vizuális kellékként. Hála nektek, nagy a tumultus a polcon :)


4) Karina kérdezi hogy melyik a kedvenc Marvel filmed az eddigiek közül?
Mindenképpen az Amerika Kapitány 2 - Winter Soldier. Itt mutatta ki igazán a Marvel, hogy a habkönnyű szórakoztatás mellett tud ugyanolyan releváns és társadalomkritikus lenni, mint sok más kurrens szociodráma. A témái persze egyszerűek, és az eszközei sem túl finomak, de ezt nem lehet felróni egy akciófilmnek. Potens, izgalmas, értelmes film.


5) Mi inspirált arra hogy elkezdd a videózást? -Ezt Csenge kérdezte.
A videózás világa. A szabadság, kreatív lehetőségek, és cenzúra mentesség, ami vele jár. Hihetetlen izgalmas, rizikós és értékes szakma ez. 


6) És végül egy utolsó kérdés ezúttal tőlem... Több Hollywood Hírügynökséges pólót is lehet kapni az interneten...Ez a te ötleted volt vagy a Tubeshop keresett meg téged ezzel kapcsolatban?
Az én ötletem volt, akartam adni egy lehetőséget a Szerkesztőségnek, hogy valahogy támogassa a műsort, és ezért kapjon is egy kis emléket, rohamruhát vagy egyebet cserébe, hálámként :)







Gergőnek köszönöm a válaszokat nektek pedig azt hogy elolvastátok a vele készült interjút :)

D.*

2015. július 24., péntek

Help: Mit èr a baràtsàg?

Sziasztok! 


Alig vàrtam,  hogy megírhassam ezt a bejegyzèst.  Hatalmas izgalom fogott el, mikor meglàttam, hogy bizony van egy olvasatlan üzenetem. Csapjunk is bele!
A posztot Kata levele tette lehetővè.  "Kata" termèszetesen csak egy fedőnèv, mellyel elrejtem őt a gyűlölködő pillantàsok ès a megvetès elől. 


Kedves Ivett!
Mikor olvastam a felhívàsodat bevallom butasàgnak hittem. Aztàn jött valami, amivel màr nem tudtam egyedül megbírkózni.  Van egy bff -em az ovi òta, aki most haragszik ràm, mert van egy fiù aki tetszik neki, de a sràcnak ő nem jön be, mert èn tetszem nekiEgy kicsit nekem is, de nem merek lépni mert fèlek, hogy a baràtnőm örökre megharagszikViszont hiàba mondom neki hogy nem akarok semmit a sràctól tovàbra is duzzogLàtom hogy bàntja is a dolog. Nem tudom mi tèvő legyek. Tudsz segíteni
 
Előre is köszönöm a vàlaszod

 
Kedves Kata!  

Az eseted annyira mindennapi, hogy minden màsodik làny àtèli, hovatovàbb velem is törtènt hasonlò eset.  Persze a tièd kicsit összetettebb. 
Elsősorban el kell döntened, hogy mit èrzel a fiù irànt. Nekem ùgy tűnik, ebben te sem vagy biztos. Ès ez meglàtszik. A bizonytalansàg mindig làtszik az emberen ès az is, ha tetszik neki valaki, a baràtnőd sem vak, valószínűleg ezèrt haragszik. Egyszer.
Aztàn ott van mèg a sèrtett önèrzete. Termèszetes, hogy bàntja, hogy a kiszemeltje a legjobb baràtnőjèt választja.
Amit tehetsz: döntened kell,  de nem kettejük között. Akàrhogy is döntesz őszintèn beszèlned kell a baràtnőddel, hogy mennyire fontos neked a baràtsàga.  Ha ùgy döntesz, a fiù is kell, hàt ezt is bele kell venned. Ha őszinte vagy,  biztosan megèrti majd. 
Ha mègsem, akkor neked kell okosnak lenned.  Megèri -e a baràtsàgotok, hogy a fiùval legyèl? Ha tènyleg olyan jó baràtnőd, mièrt nem èrt meg?
De csak bàtran!
Megsùgom, nàlunk hàrom napig tartott a mosolyszünet ;)

Ivett

2015. július 15., szerda

Gyors, egyszerű és finom reggeli

Sziasztok!

A "hatalmas" főzőtudományomat ezúttal sem csillogtatom meg, ugyanis most egy egyszerű és villámgyors reggeliötletet mutatok nektek.

Szereted a gabonapelyhet? Akkor ezt a változatot imádni fogod!

Hozzávalók:


  • Gabonapehely
  • joghurt (én Actimelt használtam) 
  • csoki (mert az kell, hogy jól induljon a nap)
  • valamilyen gyümölcs (esetemben konzerv ananász) 

Elkészítés:

Kockázzuk fel a csokit és a gyümölcsöt! Tegyük a gabonapelyhet és a csokit egy tálba és tegyük rá a joghurtot, majd szórjuk rá a gyümölcsöt! Aztán lehet is enni!



Jó étvágyat!

Ivett

2015. július 10., péntek

Könyvlista a nyárra

Sziasztok!

Ma egy rövid könyvlistát hoztam, hogy mit érdemes elolvasni a nyáron, ha nagyon unatkoztok!


1. Obszidián - Luxen 1.
Oldalak száma: 423, bár ebbe beletartozik pár fejezet a második részből és néhány rész más szemszögből írva.
Főszereplők:
Daemon: Háát helyes, szexi és jesszus tényleg elsőre bele lehet szeretni és kedvenc könyves karakterré tenni őt. Az is jó volt, hogy folyton lecicázta Katyt valamiért aranyosnak tartottam ezeket a részeket. :D
Katy: nagyon jó az ő szerepe is. Végre nem az a csendes kis nyuszi hanem megmeri mondani amit gondol.
Dee: jajj ő viszont a kedvencem nagyon hiperaktívnak írják le a csajt.:)

Én nemrég vettem meg és személy szerint nekem nagyon tetszett. Aki szereti a vérfarkasokat vámpírokat és egyéb misztikus lényeket annak tökéletes lesz. Meg kell mondjam nehogy olyasmit várjatok, hogy király egy 30. Alkonyat utánzat mert nem olyan! Egy egészen más bár szintén ilyen misztikus könyv, gyűlölettel vegyítve melyből később szerelem és valami erősebb keveréke alakul ki. Bár még csak a 2-nál tartok de tényleg olyan könyv amit lehetetlen letenni. Az olyan könyv falók mint én meg fogják érteni ha elolvassák. Én saját magamat felülmúlva 2 nap alatt kiolvastam annyira imádtam.Na de térjünk rá a történetre a legesleginkább főszerepet játszó Katy most költözik édesanyjával egy másik városba. A lányt átküldik a szomszédba, hogy megkérdezze merre van a legközelebbi bolt. Viszont az ajtót nyitó félmeztelen srác igen bunkó vele, de végül megmondja merre van a bolt. A lány összefut a srác húgával Dee-vel aki viszont bátyja szöges ellentéte egy kedves, hiperaktív lány. Katy nem tudja, hogy milyen hatalmas bajba keverte magát azzal, hogy elkezdett Dee-vel barátkozni. A poént nem akarom lelőni, hogy mik ők valójában szóval erről a könyvről ennyit! Egyébként megéri elolvasni az egész sorozatot hiszen fantasztikus! Értékelés: 10/9


A sorozat többi része:









2. Firelight - Tűzláng
Na ez megint egy trilógia és megint misztikus. Sajnálom, de az ilyen típusú könyveknek a rabja vagyok és persze megint szerelmi szál is van benne! Imádtam persze Will-nek szurkolok Jacindához jobban passzolna de mivel ebből csak az 1. részt olvastam még nem tudom, hogy végződik. Értékelés:10/8,5

Oldalak száma: 304

Tartalom:
EGY FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM.
A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi.
Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.


A sorozat többi része:



3. Napos oldal
Oldalak száma: 322
Főszereplők: 
Pat Peoples (Bradley Cooper) a film változatban Pat Solitano
Pat édesapja (Robert de Niro)
Pat édesanyja (Jacki Weaver)
Tiffany (Jennifer Lawrence)
Író: Matthew Quick

Történet: Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná, hogy elősegítse a gyógyulását. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti! A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor szívszorongató és végtelenül szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.
Egy könyv melyet leírhatatlanul imádtam nemcsak azért mert Bradley Cooper fantasztikus színész, de ennek a könyvnek van mondanivalója és mélysége. Amikor magam alatt vagyok mindig elolvasom bármihez is kell erőt kapnunk ez a könyv megadja azt. 

*SPOILER* Bár nem lehet feleségével együtt hiszen ő azóta már férjhez ment, hogy Patet kiengedték, de végül Tiffany személyében boldogságra talál. Nagyon kíváncsi lennék egy 2. részre hogy hogyan is alakul Pat-ék élete ezután. *SPOILER VÉGE*

Értékelés:10/10


4.Vihartáncos
Oldalszám: 496
Író: Jay Kristoff

Történet: Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.
HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.
Még nem olvastam szóval nem tudok mit mondani róla, de fent van a kívánságlistámon mert remek történetnek ígérkezik.


5.A lány a vonaton
Oldalszám: 320

Író: Paula Hawkins

Történet: TE NEM ISMERED, DE Ő ISMER TÉGED.
Elképesztő lélektani thriller - a Hátsó ablak találkozása a Holtodiglannal.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. "Jess és Jason", így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton...
Paula Hawkins első thrillere a bestsellerlisták első helyezettje lett.
Tizenkét nyelvre már lefordították, vitathatatlan, hogy 2015 meglepetését tartja kezében az olvasó.
Szintén kívánságlistás szóval remélem egyszer elolvashatom.

Remélem tetszett nektek ez a kis ajánló és kedvet kaptok valamelyik könyvhöz!


2015. július 9., csütörtök

Muri Enikő interjú

Sziasztok!

Ezúttal egy kicsit izgalmasabb interjút hoztam.. ugyanis sikerült elérnem Muri Enikőt aki válaszolt néhány kérdésemre!


1) 2011-ben második helyezett lettél az X-faktor című műsorban. Mit gondolsz, ez indította be a karrieredet?

 Nagyon sok lehetőséget kínált a műsor és én mindegyikkel éltem! A műsor alatt már jött is egy színházi lehetőség, így amikor vége lett, pár nap pihenő után már kezdtem is a Madách Színházban, rá egy évre az Operettszínháztól kaptam lehetőséget. Külön büszkeséggel tölt el, hogy mindkét színház a mai napig foglalkoztat, és mellette pedig van időm a saját pop karrieremet is csinálni!
 

2) Van olyan akivel még mindig tartod a kapcsolatot az X-faktor óta?

 Igen, Kocsis Tibivel a mai napig tartom a kapcsolatot, illetve a Rocktenorssal is néha össze szoktunk futni. Vicces, mert amikor Mamma miát játszottam, Tibi rám írt egy üzenetet, hogy a 4. sorból nézi az előadást. :)
 


3) Két albumod jelent meg eddig és mindkettő top 10-es lett. Milyen érzés volt amikor megtudtad hogy ennyire népszerűek?


Nagyon boldog voltam és vagyok is a mai napig, hiszen jó érzés látni, amikor megbecsülik a munkádat. Jó érzés, hogy a koncertjeimen velem együtt éneklik a dalaimat.
 

4) Jelen pillanatban a Madách Színházban játszol. Milyen érzés volt amikor megkaptad a szerepet a Mamma Mia-ban?

 Nem csak a Madách Színházban, de az Operettszínházban is játszom. Igazából nincs kivétel, minden szerepnek örül az ember, mert újabb feladatot kap. Én nagyon szeretem ezt a szakmát, bár nem mondom, hogy könnyű. A Mamma Mia azért is jó, mert az egész világon ismerik a történetet, a dalokat, így inkább én jutalom játékként fogom fel, és óriási buli, amikor a végén a nézőkkel tombolunk a színpadon.
 

5) Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

 Jó kérdés. Jövő nyáron esküvőm lesz, azt szeretném megszervezni, továbbra is lesz színház, lesznek fellépéseim. Hamarosan megjelenik a legújabb dalom. Szóval, nagyjából marad minden a régiben, csak most még nagyobb lendülettel szeretnék dolgozni a pop karrieremen. :)

Enikőnek köszönöm a válaszokat! :) Nagy öröm volt feltenni a kérdéseket :)






Remélem nektek is tetszett az interjú :) Hamarosan újabb bejegyzéssel jövünk ;)

D.*

2015. július 8., szerda

Help: Felhívás

Sziasztok!

Furcsa, ezt így elkezdeni, de vágjunk bele!

Sokszor elakadunk életünk során, vagy csak egy kis támaszra van szükség, esetleg válaszokra várunk, vágyunk. Tudom. Talán segíthetek. :)

Ha bármilyen kérdésed, kételyed, félelmed támadt az élet útvesztőjében, írj nekem itt kommentben vagy, a tinimagazin.help@indamail.hu e-mail címre.

Ivett

2015. július 6., hétfő

Konyha: epres limonádé

Sziasztok!

Kezeket fel! Kinek mi a kedvenc gyümölcse? Nekem az eper. Imádom az epret. Na, és mi a helyzet a kedvenc italokkal?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam a nyár egyet jelent. a limonádéval. Egy jó hideg ital kincset ér ebben a melegben. Most megmutatom nektek, hogyan készül a kedvenc változatom.



Hozzávalók:
  • Ásványvíz
  • Méz
  • Citrom
  • Eper

Elkészítés:

Első lepésben mosd  meg az epret! Fontos, hogy az alapanyagok tisztán menjenek az italba. Vágd fel az epret és a citromot és tedd egy pohárba. Egy másik pohárban pedig ízlés szerint keverj össze egy fél citrom levét, mézet és hűtött ásványvizet. Majd az egésszel zúdítsuk nyakon a gyümölcsöket. Mivel meleg van, mehet bele néhány jégkocka és kész is.



Nincs más dolgunk, mint fogni az italt és egy jó könyvet, és irány az udvar napozni!

Ivett

2015. július 5., vasárnap

Facebook oldal

Sziasztok!

Ha még nem lájkoltátok a facebook oldalunkat akkor mindenképpen tegyétek meg! ;)
https://www.facebook.com/pages/Tinimagazin/352721591543482?fref=ts

D.*

Stílusésegyéb interjú - Ramival

Sziasztok!

Ismét egy interjút hoztam nektek ezúttal Ramivel aki a Stílusésegyéb blog írója és videósa.

1. Mióta videózol és mi adta az ötletet hogy elkezd? 
2010 augusztusában töltöttem fel az első videómat, még a régi csatornámra. Akkoriban kezdte Plastic Tinkerbell is, és őt néztem, illetve Dulce Candyt a külföldiek közül, és eldöntöttem, hogy én is ezt szeretném csinálni. 

2. Rengeteg kézműves videót csinálsz. Honnan szerzel inspirációt egy-egy dísz elkészítéséhez? 
A legtöbb DIY dolgot magamtól találom ki, amihez inspirációt szerzek, azt iskicsit megvariálom nem tartom jónak, ha mások ötleteit valósítjuk meg. A Pinterestről szoktam inspirálódni általában. 

3. Mennyi ideig tart egy videót felvenni és megszerkeszteni? 
Igazából ez a videótól függ, az előkészülete nagyjából 10-30 percig tartanak, aztán attól függően, hogy milyen videó, 20-50 perc a felvétele. A vágás kb. 1 óra, és amíg elmenti a gép a vágott verziót, az is 2-3 óra. Ez után már csak a youtube-ra feltöltés van hátra, ami 10 perctől 1 óráig tart általában, ha nagyon hosszú a videó, akkor tovább. 

4. Mi a legjobb dolog ami eddig veled történt a videózásnak köszönhetően?
Megismertem sok új embert, új barátokra tettem szert. Ez a legjobb, amit a videózásnak köszönhetek. 

5. Mit üzensz a nézőidnek?
Hogy puszilom őket, és köszönöm, hogy támogatnak, és írnak nekem. Nélkülük nem érne semmit ez a csatorna. 

Raminak nagyon szépen köszönöm a válaszokat! :) A következő interjúkban is youtubereket fogok faggatni illetve néhány régebbi bejegyzésben is olvashattatok már beauty guru interjúkat.

Rami youtube csatornája:
https://www.youtube.com/user/stilusesegyeb 




D.*

Hirdetőfal

Sziasztok!
 
Megszeretnéd osztani a blogodat a nagyvilággal? Itt a remek alkalom! Írd meg a bejegyzés alatt a blogod nevét és linkjét hátha ezzel is segíthetünk neked! :)

Szerkesztőink blogjai:

Dóri:
Dorothrophia
www.dorothrophia.blogspot.hu
Főként lányoknak szól de a fiúk is találnak bejegyzéseket ;)

Ivett:
Kreatív sarok
http://krativsarok.blogspot.co.uk
Kreatívoknak :) 

D.*

2015. február 22., vasárnap

Kezdő sminkkészlet

Sziasztok!


Ebben a bejegyzésbe meg szeretném mutatni, hogy szerintem mi szükséges egy kezdő sminkesnek.

Kezdjük az ajkakkal. Szerintem egy kezdőnek még nem szükséges egyből vörös rúzzsal kezdeni, főleg hogy ha 12-13 éves. Tudnám ajánlani a szájfényeket és az ajakápolókat.

Nekem még mindig megvannak azok a szájfények, amikkel kezdtem a sminkelést és ezeket nagyon tudom ajánlani nektek is.

A színtelen szájfények mindenhez passzolnak, de mégis adnak egy kis fényt az ajkaknak.

A SHE szájfényem az egy érdekes darab. Állítólag ajakdúsító hatás van, ami miatt egy kicsit mentolos érzetű és olyan, mintha egy kicsit csípné a szánkat. Ez valószínűleg nem mindenki viseli el. Én sem, ezért csak alkalmakkor vagy valami különleges összejövetelkor szoktam használni, mert a színe viszont gyönyörű

Az essence XXXL shine szájfényemet én annyira nem szeretem. A színe csodaszép, nagy pigmentált, de az illata nem túl jó. Nekem már túl édes és rosszul leszek tőle, de szerintem valakinek biztosan a kedvence lehet.

A Lip Gloss szájfény, ha jól emlékszem még egy újsághoz járt. Régen nagyon sokat használtam, de mostanában azt vettem észre, hogy egy kicsit ragad. Lehet, hogy azért van, mert már egy kicsit öreg, nem tudom, viszont az elején nagyon bevált és szerettem.

Végére maradt az Astor-os szájfényem, amiről ugye tudjuk, hogy nem a legolcsóbb darabok, viszont én még nyáron hozzá tudtam jutni ehhez 300 Ft-ért, aminek nagyon örültem . Maga a szájfény csodás. Nagyon pigmentál, nem ragasztja össze az ajkakat, és ami a legjobban tetszik benne az az, hogy nagyon sok csillám található benne. Ez nálam egy biztos plusz pont.

Nem tudom, hogy szájfényekhez vagy ajakápolókhoz soroljam-e a Lip Smacker-et. Hidratálják és puhává teszik az ajkakat ráadásul csodálatos fényük van. Egyiknek sincsen színe, ha felvisszük, viszont mindegyiknek más-más íze van.

Konkrét ajakápolót nem tudok ajánlani, mert szerintem mindenkinek más válik be. Nekem nagyon bevált a Carmex. Ez egy teljesen klasszikus ajakbalzsam csak annyi plusz van benne, hogy az illata egy kicsit mentolos, illetve ez érződik felkenés után is, ugyanis 1-2 perci bizsergeti is az ajkakat. Ebből a termékből kapható stiftes és tubusos változat is.

Tudom ajánlani a mindenki számára ismert Labello-t. Ebből is nagyon sok változat kapható, de szerintem mindegyik ugyanolyan jó.

Az ajkas rész végére még hagytam még egy terméket. Ez egy univerzális balzsam, amit lehet kenni száraz területekre: könyök, sarok, körömágy bőr illetve ajkak. Nagyon szeretem ezt a terméket, de mivel egy kicsit olajos érzete van, ezért csak estére szoktam felkenni, hogy beszívja magát. Az illata nagyon jó csokis.

Jöhet az arc. Szerintem egy kezdőnek teljesen felesleges alapozót használni. Viszont ha egy kicsit problémás bőre van, akkor inkább BB krémet használjon. Tudom ajánlani az Aden termékeket.

Korrektorok közül az egyik legnagyobb kedvencem a Catrice Camouflage Cream korrektor. Nagyon jó bőrhibák eltüntetésére illetve szemhéjalapozásra is, viszont szem alatti karikra ezt nem ajánlom, ugyanis beül a kicsi ráncokba és az nem túl szép látvány. Arra a területre véleményem és tapasztalatom szerint is a folyékony korrektorok a legjobbak.

A szem. Én kezdőként csak szempillaspirált használtam. Ezt tudnám most is ajánlani. Nekem kettő spirálom van és mindegyikkel teljes mértékben meg vagyok elégedve.


Ha jól tudom a Rimmel már nem kapható, viszont a miss sporty szinte tökéletes hasonmása. Mint láthatjátok szinte ugyanolyan a keféjük, mindegyik hosszít és göndörít.

Innentől olyan termékek lesznek, amik nem feltétlenül kezdőknek ajánlok.

Az első ilyen a szemhéjtus. Ha kezdőként már szeretnél szemhéjtust használni, akkor a zselés és a filces tusokat ajánlom, ugyanis tapasztalatom szerint azokkal a legkönnyebb szép, egyenes vonalat húzni. A folyékony tust is én csak azért szeretem, mert nagyon szép intenzív színe van.


Szemceruzából egy kezdőnek nagyon hasznos a fekete és fehér színű. Szemceruzából nem tudok ajánlani semmi konkrétat, mert szinte az ezt „elrontani nem is lehet”.

Szemhéj púdereket szerintem teljesen felesleges használni egy kezdőnek. De ha mégis meg merészkedik vele, akkor csak is a natúr, földszíneket tudom ajánlani. Logikus elsőnek egy natúr színű palettát venni. Nekem kettő ilyen van, és mindegyiket nagyon ajánlom.

Az első a Makeup Revolution London palettái közül az Iconic Dreams. Igaz, hogy ebben nem csak natúr színek vannak, sőt inkább csillogósak, de én nagyon szeretem. (Aki inkább csak a natúrt szeretne, annak ajánlom az Iconic 2-t). Maga a színek nagyon pigmentáltak és gyönyörűek. 

A másik paletta pedig a Lovely nude make up kit, ami szintén kicsit csillogósabb, de gyönyörű. A színek ebben is nagyon pigmentáltak és ára valami fenomenális, 800-1000 Ft-t között volt. Nagyon szeretem ezt a palettát és nagyon ajánlom. Neki csak egy hátránya van, ez pedig az, hogy egy kicsit rosszul záródik.


Szerintem ennyi termék teljesen elég egy kezdőnek, sőt a szemhéjpúdert még el is lehetne hagyni. Remélem tudtam valamennyit segíteni azoknak, akik most kezdenek el sminkelni



Petra